2014. november 18., kedd

Mustársárga szekrénykék a hobbisarokban

Folytatom a hobbisarok berendezésének ecsetelését (ezt itt szó szerint kell érteni, mert az ecsetet használtam bőven :)

Az apukámtól szermányolt szekrénykék így néztek ki előtte:


Az elképzelésem az volt, hogy csinálok egy íróasztalt, és a két szélére teszem ezt a két szekrényt vagy polcot vagy nemtudommicsodát.

Első lépésben kicsit megcsiszoltam a fát, bár a krétafesték ezt nem igényli, és fatapasszal eltüntettem a lyukakat. Az egyikben törött volt az üveg, így kicseréltettem, a fenti képen már az új üveg látszik.


 Nekem így, faszínben is tetszettek, de a sok lyuk miatt inkább lefestettem őket (meg amúgy is használni akartam végre a mustársárga Arles-t, Annie Sloan krétafestékét, amit a Nemiskacat bloggerétől, Enikőtől rendelhettek).





Egy réteg után így néztek ki:




 A fém fogantyúkkal, amik rajta voltak nem akartam bíbelődni, így azokat is lefestettem.



Végül összesen három réteg kellet, hogy szépen befedje, viszont kis vízzel higítottam a festéket, jobban mondva kicsit mindig bevizeztem az ecsetet, mielőtt a festékbe mártottam volna, mert csak úgy simán túl sűrűnek találtam.

És ilyenek lettek festés után. Nekem nagyon tetszett a színűk itt, szép sárga volt. Viszont a festék fixálása érdekében színtelen, szintén Annie Sloan wax-szal, egy puha ronggyal, bekentem őket.




És íme a végeredmény, már az új helyén:



A waxtól kicsit persze sötétebb lett, de a kívánt mustársárga teljesült.

Kb. pont így gondoltam egyébként, a polcokra is és alájuk is tudok pakolni. Az asztalhoz nincsenek rögzítve, ami miatt néha fogalmazzunk úgy, hogy csúnya szavak hagyják el a számat, de egyelőre még nem találtam ki a tuti megoldást.





Ez a fémdoboz a szemetesem, főleg papírfecniket, cérnadarabokat teszek bele. Az egyik régiségvásáron vettem, és a színe miatt épp illik ide :)



Folytatódik a hobbisarok bemutatása, ahhoz képest, hogy egy 1,5 x 1,1 méteres sarokról van szó, egész sokat tudok írni róla :)

1 megjegyzés:

  1. Hát az a cukorkás doboz, az egy kordokumentum (nekem is van, kicsit más, de azon is szerepel az Orasul Stalin)

    VálaszTörlés